2015. jún. 29.

Sarah Addison Allen: Lost Lake (Elveszett tó)


Megígértem magamnak, hogy az első fizetésemből meg fogom venni ezt a könyvet. Alig vártam, hogy bookdepóról megrendeljem, aztán azt, hogy végre csengessen a postás.
Egy gyönyörű szép könyvecskét kaptam (még egy könyvjelzőt is), amibe hamarosan bele is kezdtem. A történet jól indult, rengeteg potenciál volt benne, ám a végén úgy tettem le, hogy magam is meglepődtem: nem tetszett. Sarah Addison Allen kezd fáradni, vagy csak rosszkor olvastam a regényt?

Miről szól? Kate férje egy éve, hogy meghalt egy balesetben, ám a nő csak most ébredt fel. Ennyi idő elteltével ébred rá arra, hogy anyósa mennyire bekebelezte őt és a kislányát. Azonban a sors egy segítő kezet nyújt neki, amikor egy régi képeslapra talál, amely elvezeti őt Ebyhez és a Lost Lake-hez.

Véleményem: Tényleg jól indult ez a regény. Eleinte meglepett, hogy a múltban kezdünk és Ebyt ismerjük meg, de aztán örültem ezeknek a visszaemlékezéseknek. Azon is elámultam, hogyan képes SAA 10 oldal alatt ennyire megkedveltetni velem egy-egy karaktert; elég volt csak egy mondat, máris megszakadt a szívem értük. Tetszett az is, hogy egy kempingben játszódik a történet; magam is egy kempingben dolgozom jelenleg, ezért is gondoltam azt, hogy igen, ez a sors, és ez a könyv annyira fog tetszeni, hogy örökre kedvenc lesz. Aztán jöttek a bajok.
Igazából nem olyan nagy bajok, de aki szereti az írónő könyveit, az talán ugyanígy érezhet majd.

Furcsa volt a történet kihasználatlansága. Miért csak egy-két hetet ölel fel az írónő? Ha más nem is, de ez pont az a fajta alap sztori, ami megkívánja, hogy hónapokat öleljen fel. Miért divat mostanság, hogy két hét alatt megváltozik minden? Miért nincsenek már olyan regények, amelyek olyan igazán kerek, egész történetek, amelyek több hónapot, évet mesélnek el? Az elmúlt időszakban sok olyan könyv jött velem szemben, ami hiába regény, pár napot mesél csak el. Lehet ettől jó, de ha belegondolok, nem érzem hitelesnek, és leginkább csalódott vagyok, mert benne volt a potenciál.

A történet is mintha elfáradt volna a végére. Sarah Addison Allen annyi mindent akart elmesélni, annyi szereplőre tértünk ki, hogy az már sok volt. Ráadásul szerintem egy-kettő nem is illett bele a regénybe, megtörte a varázst, miattuk nem lett koherens az egész. Ahhoz képest, hogy Kate és Eby lett volna a főszereplő, rengeteg Selmát kaptunk, akinek mondjuk tetszett a története, de akkor is furcsának hatott ide. S mivel ennyi mindenkire kitértünk, de a könyvecske alig volt 300 oldalas, a végére azt éreztem, hogy nem is zártunk le semmit. Vagyis igen, de az olyan hirtelennek hat az említett intervallum miatt.

Aztán hol volt ebből a mágia, kérem szépen? Az a - szerintem nevetséges - krokodilos történet lett volna a lényeg? Nekem ez már inkább szürreális volt, nem tudtam komolyan venni, ráadásul az elejétől kezdve ki lehetett találni, mi lesz a végén.

Hiányzott a mágia, a babona, az ételek, italok, táj, természet leírása. S ekkor mondtam azt, hogy ezt nem is SAA írta. Ha nem olvastam volna tőle, és nem szeretném, fele ennyire se tetszett volna a regény. Szerencsére egy-két helyen érezni lehetett az előző kötetekből megszokott stílust, de ez most valahogy mégsem jött össze. Kevés volt, szétszórt, gyengécske.

Azért haragszom rá, mert sokkal jobb is lehetett volna, hiszen megvolt benne a potenciál. Akkor miért lett csak ennyi? Pedig néha tényleg éreztem a Csokoládé-hatást, de hát a nyomába se ér. Bárcsak…

Sebaj, reméljük a Garden Spells angolul újraolvasva jobb lesz, bár most már ott tartok, hogy félek Allentől olvasni, és ha így folytatja, ki fog esni a kedvenc írónőim köréből. Pedig a The Girl Who Chased the Moon mennyire tetszett…
Van ilyen, az is lehet, hogy csak rosszkor olvastam.

3/5


2015. jún. 11.

TOP 10 Legjobb Intro

Intro, vagy opening credit, nem tudom, magyarul hogy nevezik a sorozatok kezdeténél feltűnő, zenés, színészeket/szereplőket bemutató kis összevágást.
Tök jó amúgy megfigyelni, hogy a 90-es években mennyire más volt egy-egy ilyen intro, mint ma. Régen akadt közel két perces is, az epizódokból kivágott klipekkel mutatták be a színészeket, mostanság viszont az időtartama lecsökkent kb. 5 másodpercre, és nem kapunk mást, csak a sorozat címét.
Azonban akadnak olyan intrók, amelyeket a mai napig nem tekerek át – vagy a stílusa, vagy a zenéje miatt, illetve azok, amelyek hiába rövidek, mégis imádnivalók.
Íme, a kedvenceim:

10. Orphan Black
Sci-fi, klónok, hangulatos zene és képek.

9. Moone Boy
Ír sorozat, megrajzolt intro, haláli zenével.

8. Modern Family
Rövid, de ötletes.

7. Hart of Dixie
Hangulatos, bájos, imádom!

6. Sherlock
Angol, zene, vágóképek.

5. Parenthood
Örök kedvenc, minden egyes epizódnál végignéztem. Régi képek (tényleg igaziak, a színészek adták a készítőknek) és mostani énük kontrasztja egy nagyszerű zene alatt. Nagy kár ezért a sorozatért.
https://www.youtube.com/watch?v=MbNJolQfsNE
4. Bűbájos boszorkák
Sosem tekertem át, mindig végignéztem, és a mai napig éneklem a zene szövegét az énekessel együtt. Az ötödik évad intrója a kedvencem.
3. Buffy
Amint megszólal, felállok és ugrálok. Tudom, tudom, kezeltetni kéne magam, de hát ilyen zene mellett hogy maradjon nyugton az ember?
2. Teen Wolf
A második szezontól lett ilyen kis szuper zenéje, és ötletes bemutatása a szereplőknek, hangulatnak és a stílusnak.
1. Outlander

Bárcsak annyira tetszene maga a sorozat, mint amennyire az intrója.

2015. jún. 10.

Amanda Stevens: A birodalom

Az első rész folyamatosan szemmel tartott a polcról, és már kibírhatatlan vágyat éreztem, hogy folytassam ezt a sorozatot, hiszen a hangulata, a déli helyszín és a sejtelmes atmoszféra három éve teljesen magával ragadott.
Azt hittem, hogy a második rész egy újabb, szimpla nyomozós történet lesz, ám mint kiderült, minden mindennel összefügg.

Miről szól? Amelia ezúttal Charlestontól távol dolgozik; legújabb megbízása szerint egy régi, gazdag család letűnt sírkertjét kell felújítania. Azonban a kis városkában minden ijesztően furcsa; az emberek, a másik, vízzel elárasztott temető, az állatok és a titkok, amelyeket főhősnőnk akaratlanul is feltár.

Vélemény: Jót tett a helyszínváltás a sorozatnak, sőt, még A Férfit sem hiányoltam annyira.
Egy jó darabig teljesen elvarázsolt a déli kisváros furcsasága, a forróság (bár már ősz volt a könyvben), a sejtelmes, horrorfilmekbe illő jelenetek, a sugdolózások, a titkok, a suttogások. Tényleg izgalmas volt, pedig azt hittem, egy egyszerű nyomozós sztorit kapunk ismét. Aztán kiderült, hogy ez egyáltalán nem így van.

Lassan, de hatásosan, ahogyan egyre több mindenre rájöttünk, ráeszmélhettem, hogy az írónő milyen jól kitalálta ezt az egészet, hogy a teljes sorozat összefügg, és a lényeg Amelia maga; honnan jött, hová tart, mi vár még rá.

Akadtak azért számomra felesleges momentumok, mint a szexjelenetes látomások és a plusz férfi, de ezt megbocsájtottam, mert nem ment a történet rovására.
Viszont olyan érzésem volt a felétől kezdve, hogy túl sok információt kapunk rosszul adagolva. Egyszer a gyilkosság van a fókuszban, aztán a boszorkányok, aztán valami túlvilág izé, majd megint valami más. Minden összejött, és valahogy nem kapcsolódtak úgy egymáshoz az események, ahogyan vártam volna.

Ameliával is voltak gondjaim, pedig az elején tetszett a mesélése. Azonban végig nagyon furcsán gondolkodott. Amikor rá kellett volna kérdeznie valamire, nem tette; amikor gyanúsnak kellett volna találnia valaki viselkedését, nem tette. Inkább csak bábu volt, sodródott, nem éreztem igazán aktívnak, dinamikusnak a jelenlétét. 

Meg lehet, hogy ez csak az én hülyeségem, de dolgozott ez a nő egyáltalán? Az első részben tetszett, ahogyan leírta a munka folyamatát, a különböző szimbólumok és hagyományok jelentését, itt azonban inkább csak ült a házba vezető lépcsőn, álldogált a tó mellett, meg eltévedt a bozótosban.

Maga az élmény csillagos ötös amúgy, csak ne várjon tőle sokat az ember. Nyárra tökéletes, hiszen romantikus, izgalmas, olyan, mint a 90-es évek misztikus thriller történetei.

A harmadik részt most már biztosan elolvasom, bár meg vagyok zavarodva, mert úgy tudtam, ez trilógia, azonban a goodreadsen és az írónő hivatalos oldalán azt láttam, hogy lesz negyedik rész (sőt, ötödik, hatodik is). Gondolom, majd kiderül.


4/5

2015. máj. 28.

Hollók és fiúk

Egy nagyon hangulatos és ügyes opening credit a Hollófiúk sorozathoz.
Már megint végignéztem, és elhittem, hogy már nézem is az első epizódot...

2015. máj. 27.

Sorozatajánló: The Flash

A fejemben mindig úgy szól ennek a sorozatnak a címe, ahogy azt Barry mondja. the flaaaaash.
Az Arrow kistesójaként indult ez a széria, de aztán szerintem mindenben felülmúlta azt a szart. Eleinte huncutra, könnyedre, üdére vették a stílust, de sosem hiányoztak a mély érzelmek: elég csak a Barry és az apja, vagy a Barry és Joe között lezajlott néhány párbeszédre gondolni. Szórakoztató volt, az biztos, részről részre jobb lett, és ha akadtak is benne idegesítő vagy értelmetlen szálak, karakterek, akkor is hű maradt magához, nem akart többnek látszani, ami, ráadásul a végére olyan húzásokat engedtek meg maguknak a készítők, amelyektől csak hüledeztem.

Mi a sorozat lényege? Hadd linkeljem be az intrót, kérlek! https://www.youtube.com/watch?v=Mx7xTF8fKz4 Tehát ez.

Miért lehet szeretni? Nekem elsősorban a Smallville-t idéző könnyedsége jött be; színes, humoros, egyszerű, de nagyszerű. Az, hogy szórakoztató, és nem sötét hangvételű nem jelenti azt, hogy ne lennének benne mély érzelmek, már-már pityergős jelenetek. Komolyan mondom, férfi ennyit még nem sírt egy sorozatban.

Eleinte epizodikus a történet, hiszen nem Barry az egyetlen, aki valamilyen képességgel lett megáldva, akadnak rossz fiúk és lányok bőven, akiket el kell kapni. Azonban adott egy egész évadot átívelő szál, ami összefügg Barry anyjának meggyilkolásával, a gyerekkorában látott lehetetlennel, azzal, hogy ő lett a Villám, és Dr. Wellsszel is.

A szezon vége felé indulnak be az események, a heti eseteket nagyon jól beépítik aztán az egyre elhatalmasodó átívelő szálba, hogy aztán izgulhassunk a bonyodalmak sorozatán.
Az a jó ebben a sorozatban, hogy nem feledkezik el arról, honnan indult, tudja, ki a célközönség, és hogy mire van szüksége a nézőnek. A Smallville óta nagyon hiányoltam egy ilyen hangvételű sorozatot, ám a The Flash méltó módon helyettesíti régi kedvencemet, nem úgy, mint az Arrow.
Ott vannak még a karakterek is, főleg a férfi szereplők. Sajnos, a női karakterek vagy színésznők itt sincsenek valami jól eltalálva, de ez van, hátha lesz jobb is.

Kiknek ajánlom? Azoknak, akiknek nem tetszik az Arrow, mert túl suta és sötét; akik régen szerették a Smallville-t; akik egy könnyedebb hangvételű képregényes sorozatra vágynak, és akik szerint Tom Cavanagh egy jóképű férfiember.

A sorozat első évada véget ért, ősszel érkezik a második szezon.


8/10 (imdb-n: 8,3/10)