2014. dec. 18.

Nicholas Sparks: Az őrangyal

November eleje óta tart a Sparks mániám. Azóta két könyvét is megvettem, az egyik ezek közül Az őrangyal. Egy tipikus sparksos regényre számítottam, vagyis arra, hogy romantikus, bájos, szép lesz, fontos szerepe lesz a hitnek, stb. Ehhez képest egy thriller (valamit) kaptam. Ugye, amikor tavaly kiakadtam az íróra, akkor pont az ilyen cselekményszálak miatt borult el az agyam. Igaz, most már nem gondolom olyan félelmetesen rossznak a krimi-szálait, de még mindig tartom azt, hogy Sparksot nem ezért szeretjük, és ne is alkosson ilyen regényeket, mert semmilyenek, felejthetőek. A romantikájáért szerettem meg, nem pedig a húdecsavaros történetvezetéséért.

Miről szól? Julie egyedülálló huszonkilenc éves nő, aki férje elvesztése után próbálja folytatni az életét. Ebben segítségére van dán dogja, Singer és a barátai, köztük Mike, aki már régóta gyengéd érzéseket táplál a nő iránt. Azonban az esélye csökken, amikor a nő találkozik Richarddal. A jóképű, gazdag férfi viszont egyre furcsább és furcsább dolgokat tesz, hogy Julie figyelmét magára vonja.

Vélemény: Amikor belekezdtem a regénybe, egyáltalán nem arra számítottam, amit kaptam. Abban bíztam, hogy ez is egy tipikus romantikus kötet lesz, ahogyan A leghosszabb út, a Szerelmünk lapjai vagy az örök kedvenc, a Kedvesem. Azonban Sparks szereti kipróbálni magát olyan témákban vagy zsánerekben, amelyek nem mennek neki. Mint a krimi vagy thriller. Sparksot azért szeretjük, amiért. Nem az ilyen tucat-történetekért. Ugyanis Az őrangyal egy tipikus, huszadrangú thriller történet, amelyet ezerszer leadtak a tévében ZS-kategóriás címszó alatt.

Pedig milyen jó kis romantikus történet lehetett volna belőle, hiszen az alapfelállás is ezt hordozza magában: Julie a férje halála után kap egy kutyát, aztán eltelik négy év, és szikra lobban közte és a férje régi barátja, Mike között. Már ez is elég konfliktusnak. De nem, Sparks most a szerelem és a veszély témakörét akarta körbejárni a zaklatással.
Ugyanis ez a könyv a zaklatásról szól.

Nem azt mondom, nem rossz ez. De ilyenből van már ezer. Minden klisét tartalmaz. Lehet, hogy Sparksnak mindez újdonság, de nekünk nem. Anyám szokott ilyen filmeket nézni, amelyek eleve tv-be készülnek, C-kategóriás színészekkel.

Viszont tényleg nem annyira rossz, mint amilyennek beállítom, csupán nem hordozza az egyediség cseppnyi jelét sem. A téma ijesztő, belegondolni még rosszabb, de, mint mondtam, minden klisét elismétel: a nőt, akinek nem hisz a rendőrség; a barátot, aki dühében idiótán cselekszik - ha már itt tartunk, akkor a szereplők fele tök hülye néha. Szóval el lehet beszélgetni a zaklatásról, ahogyan azt meg is tettem egyik barátnőmmel, de ennyi… Ez a regény az ezeregyedik ebben a témában. Amit elmesél, nem új; ahogyan ezt megteszi, szintén nem új. Nem sparksos, ez volt a bajom, nem volt meg benne mindaz, amit szeretek ebben az íróban. Csupán néhány jelenetnél tudtam elfogni az író jelenlétét, de amúgy bárki írhatta volna.

Kitérnék viszont Julie-ra, aki a legrosszabb Sparks karakter. Legalábbis a hölgyek közül. Ez olyan buta volt, mint egy fatönk, pedig elvileg húde badass múltja van. Úgy éreztem, ennek a nőnek nincs is személyisége, de ez más szereplőkre is érvényes.
Aztán ott van a kutya. Ez bizony nem egy kutyás könyv, pedig annak is jobb lett volna. A végét viszont nem tudom megbocsájtani. Ilyet nem teszünk se könyvben, se filmben.

Összességében ez egy tucat-könyv, amelyben alig találni valami Sparksra jellemző romantikát, bájt vagy vallásszeretet. Viszont ha nem olvastál még thrillert, kezdésnek megteszi.


3/5

2014. dec. 16.

2015 Reading Challenge

Ezt a kihívást a támbin találtam, és a Popsugar tette először közzé. A lényege, hogy 2015-ben el kell olvasni egy-egy olyan könyvet, amely:


1.      több mint 500 oldal
2.      klasszikus romantikus
3.      film készült belőle
4.      ebben az évben adták ki
5.      címe számot tartalmaz
6.      írója még nem 30 éves
7.      szereplői nem emberek
8.      vicces
9.      írója nő
10.  címe egyszavas
11.  krimi vagy thriller
12.  novelláskötet
13.  egy másik országban játszódik
14.  nem fikció
15.  egy népszerű író első könyve
16.  egy olvasatlan mű egy szeretett íródtól
17.  egy barát ajánlása
18.  Pulitzer-díjas
19.  igaz történeten alapul
20.  a listád legvégén van
21.  anyukád kedvence
22.  megijeszt
23.  több mint 100 éves
24.  borítója annyira tetszett, hogy csak azért vetted meg, mert szép
25.  kötelező volt a suliban, de nem olvastad el
26.  memoár
27.  egy nap alatt elolvasható
28.  címe egy ellenkező értelmű szót tartalmaz
29.  helyszíne egy olyan hely, ahová mindig is el akartál menni
30.  akkor jelent meg, amikor te születtél
31.  (amelyről) rossz értékelések vannak
32.  egy trilógia
33.  a gyerekkorodból való
34.  tartalmaz szerelmi háromszöget
35.  a jövőben játszódik
36.  középiskolában játszódik
37.  címében szín van
38.  megríkat
39.  varázslatos
40.  képregény
41.  olyan író regénye, akitől még sosem olvastál
42.  régóta megvan, de sosem olvastad el
43.  a te városodban játszódik
44.  eredetileg idegen nyelven íródott
45.  karácsonykor játszódik
46.  olyan író könyve, akinek nevének kezdőbetűi a tiéddel azonosak
47.  színdarab/dráma
48.  betiltott
49.  alapja egy tv műsor, vagy tv műsor lett belőle
50.  (amelyet) félbehagytál

Azt hiszem, némely pont aligha lesz kihívás (44.,29.,13.), viszont azért akadnak nehezek (43.).

Ha van kedvetek, olvassatok e szerint, vagy amikor elolvastok valamit, keressétek ki a listából, hátha benne van. Hajrá, sok sikert!

2014. dec. 13.

Barangolás – Swansboro

Ha Nicholas Sparks nem is tudja garantálni, hogy a regénye teljes mértékben tetszeni fog, azt mégis eléri, hogy imádjam a helyszínt. Ugyanis most olvasom Az őrangyalt, ami kezd nem tetszeni (tipikusan nem sparksos sparks könyv), viszont a kisváros, ahol játszódik nagyon megfogott.


Swansboro Észak-Karolinában található, és úgy szokták emlegetni, hogy: a barátságos város a tengernél. A 2010-es adatok szerint kb. 2600 lakosa van. A város eredeti neve Swansborough.






UI: Keressétek meg a Google Earthben! :) Nagyon szép, bóklásszatok virtuálisan, ha már van erre lehetőség :)

2014. dec. 12.

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

Mióta bemutatták a filmet, érdekelt a könyv. Eleinte azt hittem, ez ilyen egyszerű romantikus történet, ami talán átcsap thrillerbe. Aztán megláttam a borítót, a film plakátját, és a színek, a fényképezés nagyon furcsa érzést keltettek bennem. Ha a könyv címlapjára gondolok (a filmesre), akkor pl. Keira Knightley „póza” is olyat sejtetett, mintha ő lenne a betolakodó a szerelmespár kapcsolatában. Azt is fontos megjegyeznem, hogy a regény elolvasása előtt nem láttam a filmet, és azt hittem, Kathy H. az Keira Knightley. Na, mindegy. Hiába néztem meg azóta a filmet, nem tudom kicserélni őket a fejemben. Kathy H. nekem Knightley marad.

Miről szól? Kathy H. harmincegy éves, és olyan emberekről gondoskodik, akik szerveiket másoknak adományozzák. Kathy elkezd visszaemlékezni a magániskolára, amelyben felnőtt és szocializálódott két legjobb barátjával, Ruth-szal és Tommyval együtt. A hailshami diákok különlegesek, ezt már akkor megtanulták. De vajon miért?

Vélemény: Szokásom olyan mondatokkal dobálózni, hogy nem az a lényeg, mit mesél el egy író, hanem az, hogy mindezt hogyan teszi meg. Hiszen nincs új a nap alatt, viszont a különböző személyiségjegyek, tapasztalatok, értékrendek egyedivé tehetik a regényeket. Egy romantikus könyv mindig ugyanarról szól, mégis milliónyi módon lehet elmesélni.
Kazuo Ishiguro esetében mindez igaz, de közben az is egyedi, amit elmesél. Ha nagy általánosságban vesszük a regény témáit (passzivitás, szabad akarat, alá-, fölérendeltség), akkor persze nem, de mégis úgy érzem, nincs ehhez hasonló regény.

Nagyon furcsa. Már az elején érezni ezt a nyomasztó atmoszférát, bár szerintem azért fulladást nem okoz, inkább csak furdalja az oldalunkat a kíváncsiság, ahogyan halad előre a történet, hiszen annyi információmorzsát csepegtet el a narrátor (Kathy) és a többi szereplő, hogy az embert érdekli, mi is ez az egész.
A regény második-harmadik fejezeténél volt egy olyan benyögésem, hogy itt valami nagyon nem kóser. Milyen érdekes, hogy tulajdonképpen nincs olyan, hogy csattanó ebben a könyvben. A szereplők kimondanak mindent, az elvétett infókból is rá lehet jönni már a 100-150. oldal környékén, mi is ez az egész, mégis ugyanolyan érzésünk lesz, mint a gyerekeknek: el is mondták, meg nem is.

Próbálom amúgy virágnyelven megfogalmazni a dolgokat, de tényleg ne számítsatok hatalmas fordulatra, vagy ilyesmi, ha olvassátok a könyvet, mert nem ez a lényeg.

A könyv elején értetlenkedünk. Egy bentlakásos iskola a semmi közepén, ahol a gyerekeket nem látogatják a szüleik, haza se mennek ünnepekre, sosem érintkeztek a külvilággal, és egyes emberek tartanak tőlük.
Azért nincs ebben csattanó, mert a narrátorunk meséli a történetet. Nem krimi ez, a szerző nem technikázta ki, hogy mikor dobjon be egy-egy hatáskeltő mondatot, amelytől a bólogatni kezdünk, hogy aha, most is kiderült valami. Ez… egy szépirodalmi mű egy nagyon furcsa témával. Kathy számára teljesen átlagos, amit elmesél. Neki ez nem újdonság, nem akarja előlünk eltitkolni, egyszerűen csak nem mondja ki, mert abban a hiszemben él, hogy mi már tudunk minderről.

Most próbálom jobban megmagyarázni, miről is zagyválok itt.
Számomra ez a könyv azért szenzációs, mert eszméletlenül hitelesen mutatja be a szocializációt. Kathy egy hailshami növendék, aki ott nőtt fel, ott szocializálódott. Nincsen család, csak az iskola. A televízióból másolják a mozdulataikat. Nem tudják, hogyan viselkednek az emberek a külvilágban, hiszen csak az iskola létezik a számukra.
Ugye szokták mondani, hogy az elsődleges szocializáció a család. A gyerek ebben a szűk csoportban sajátít el dolgokat. Amikor átmegy egy barátja otthonába, akkor talán furcsállhat szokásokat, de megtanulja, hogy minden családnál másképp működnek a dolgok. Aztán jön az iskola. A kirándulások, a kimegyünk a nagyvilágba program, amit a hailshami gyerekek szintén nem tapasztalnak meg. Ők csak az iskolát ismerik, az ottani felügyelőket, diáktársaikat. S ahogy Ishiguro ezt a szocializációt ismerteti és megmutatja Kathy narrációjában, hát az valami szenzációs. Őszintén szólva én ettől ájultam el. Eszméletlen ügyes! Hiszen aki így nőtt fel, ilyen tudattal, ilyen emberekkel, az nem fog úgy viselkedni, mint az, aki állami suliba jár, érte jön anyuka kettőkor, átmegy barátnőhöz háromkor, kirándul, karácsonyozik, stb. De ők, a hailshami diákok saját világot alakítanak ki, ahol keresik a lehetségest, és készülnek az adományozásra. Hiszen mit is tudnak ők a világról? Arról, hogy miért vannak itt? Nem hiszem, hogy ezek a karakterek passzívak, vagy rosszul kidolgozottak lennének: egyszerűen így szocializálódtak. Az iskolában ezt mondták nekik, máshonnan viszont nem kaptak semmit. Gondolj csak bele, mennyire tudatlan lennél, ha nem lennének könyvek, internet, filmek; ha csak egy iskolába járnál, és nem lenne családod; ha folyton elismételnék, miért vagy itt és mi a dolgod.
Úgyhogy ezért sem vártam én ilyet, hogy csattanó, hiszen Kathy elmondja már a legelején! Csak oda kéne figyelni rá.

A témával kapcsolatban pedig csak annyi mondanivalóm van, hogy nagyon elgondolkodtató. Most nem akarok lelőni semmilyen „poént”, így nem vesézem ki, de hiszem azt, hogy ha itt tartanánk, pontosan ilyen helyzet állna elő. Miért? Most érdekel a harmadik világ mocskossága? Hogy minden, ami Kínában készül, az pontosan hogy is készül? Legyen itt, tudjam használni, meg tudjam enni, és kész. Érzéketlenségünk sosem fog megszűnni. Nem fogjuk őket emberszámba venni, hiszen magunk alá rendeljük a puszta létezésük okát is. De te lennél-e önkéntes mondjuk? Jó kérdések jutottak eszembe, olyanok, amelyek megválaszolásától félek. Félek egy ilyen világ kialakulásától. Hiszen egyáltalán megéri-e? Ugye ez az alternatív világkép maga után von egy hatalmas népességrobbanást is. S ugye ők is itt vannak. Láttam egy fórumon, hogy néhányan azt taglalták, miért nem szöktek el. Hova? Minek? Hagynánk őket elszökni?
Egyáltalán létezünk-e?
Kemény könyv ez.

Mégis hiányzott valami. Nem azt mondom, hogy a cselekmény, de mivel már egész hamar rá lehet jönni, mi is ez az egész, úgy éreztem, beindulhatna a történet. Vártam volna a külvilág reakcióját, vagy egy szembesülést. Nem kaptam meg, de így visszagondolva, úgy érzem, jó is volt így. Ez a regény így tökéletes, hiszen Kathy ennyit tud. Nem lesz itt lázadozás, megmentés, nagy igazság; ennyire jónak ne tartsuk magunkat. Az internetről se mondanánk le, ha tudnánk, hogy…

Összegezve ez a regény nagyon elgondolkodtató. Ha szánsz rá időt, és kérdéseket teszel fel magadnak, sőt, azokat meg is válaszolod, akkor még többet ad. Háromszáz oldal, nem sok, mégis maradandó élményt nyújt, és megduplázódik az oldalszám a kérdés-válaszoknak köszönhetően. Kihagyhatatlannak tartom, tessék elolvasni!


5/5