2015. júl. 28.

Eltékozolt évek

Imádom a Sparks könyvek stock fotós borítóit, a General Press pedig úgy döntött, nem hanyagolja el az írót, hanem új borítóval kiadja a régebbi regényeit. Az Eltékozolt évek új címlapja nagyon tetszik.

Régi borító

Új borító

2015. júl. 22.

Georges Simenon: A kísértetek

Még tavaly vettem meg ezt a könyvet, amikor a kiadó pár száz forintért árulta. Nem is igazán olvastam el a fülszövegét, azt sem tudtam, hogy ez nem-maigret regény, csak a borítója fogott meg. Egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre olvasni kezdjem. Most erre vágytam, egy hangulatos krimire, ami kizökkent a hétköznapokból.

Miről szól? Labbé úr és Kachoudas szomszédok. A kis francia városban pedig hetek óta idős asszonyok tűnnek el az éj leple alatt. A szabómester, Kachoudas a kalapkereskedő, Labbé úrra gyanakszik, ezért követni kezdi. A fülszövegben ígért macska-egér játék elmarad, azonban kapunk helyette egy furcsa lélektani kisregényt, amely megérteti velünk egy sorozatgyilkos logikáját.

Vélemény: Szegény Simenon könyveiről nem nagyon tudok írni. Röviden: tetszett. Tényleg nagyon hangulatosak a regényei, novellái, de mindig hiányzik valami; egy nagyobb csattanó, feszesebb cselekményvezetés, egy hosszabb lezárás. Ennél például az volt a bajom, hogy amikor a végére értem, azt kérdeztem: és ennek most mi volt az értelme? Mit akart Simenon ezzel elmesélni? Aztán rájöttem, hogy a válasz nagyon egyszerű. Labbé úr eszmefuttatása tök logikus, néha ijesztően megértettem, és talán tényleg elérheti az ember azt a pontot az életében, amikor a gyilkolás csak egy olyanfajta eszköz, mint a benzinkúton való tankolás: szükség van rá, ha el akarunk jutni valahová az autónkkal.

A nyári hőségben a téli időjárás sokat segített, Simenon tényleg hangulatosan festi le a tájat, az apró dolgokat, amelyeken meglátszik az eső vagy a közeledő fagy.
Fogok még olvasni tőle, hiszen odavagyok az agavés borítókért, de egy évben egy könyv bőven elég tőle.


4/5

2015. júl. 2.

Agave, Simenon, borítók

Furcsák számomra Simenon könyvei, tetszenek, de néha azon kapom magam, hogy nem is értem, a hangulata, atmoszférája mégis megragad. A borítói pedig egyenes gyönyörűek. Imádom nézegetni őket, és alig várom, hogy beszerezzem az összes Agavés kiadású Simenon könyvecskét.

















2015. jún. 29.

Sarah Addison Allen: Lost Lake (Elveszett tó)


Megígértem magamnak, hogy az első fizetésemből meg fogom venni ezt a könyvet. Alig vártam, hogy bookdepóról megrendeljem, aztán azt, hogy végre csengessen a postás.
Egy gyönyörű szép könyvecskét kaptam (még egy könyvjelzőt is), amibe hamarosan bele is kezdtem. A történet jól indult, rengeteg potenciál volt benne, ám a végén úgy tettem le, hogy magam is meglepődtem: nem tetszett. Sarah Addison Allen kezd fáradni, vagy csak rosszkor olvastam a regényt?

Miről szól? Kate férje egy éve, hogy meghalt egy balesetben, ám a nő csak most ébredt fel. Ennyi idő elteltével ébred rá arra, hogy anyósa mennyire bekebelezte őt és a kislányát. Azonban a sors egy segítő kezet nyújt neki, amikor egy régi képeslapra talál, amely elvezeti őt Ebyhez és a Lost Lake-hez.

Véleményem: Tényleg jól indult ez a regény. Eleinte meglepett, hogy a múltban kezdünk és Ebyt ismerjük meg, de aztán örültem ezeknek a visszaemlékezéseknek. Azon is elámultam, hogyan képes SAA 10 oldal alatt ennyire megkedveltetni velem egy-egy karaktert; elég volt csak egy mondat, máris megszakadt a szívem értük. Tetszett az is, hogy egy kempingben játszódik a történet; magam is egy kempingben dolgozom jelenleg, ezért is gondoltam azt, hogy igen, ez a sors, és ez a könyv annyira fog tetszeni, hogy örökre kedvenc lesz. Aztán jöttek a bajok.
Igazából nem olyan nagy bajok, de aki szereti az írónő könyveit, az talán ugyanígy érezhet majd.

Furcsa volt a történet kihasználatlansága. Miért csak egy-két hetet ölel fel az írónő? Ha más nem is, de ez pont az a fajta alap sztori, ami megkívánja, hogy hónapokat öleljen fel. Miért divat mostanság, hogy két hét alatt megváltozik minden? Miért nincsenek már olyan regények, amelyek olyan igazán kerek, egész történetek, amelyek több hónapot, évet mesélnek el? Az elmúlt időszakban sok olyan könyv jött velem szemben, ami hiába regény, pár napot mesél csak el. Lehet ettől jó, de ha belegondolok, nem érzem hitelesnek, és leginkább csalódott vagyok, mert benne volt a potenciál.

A történet is mintha elfáradt volna a végére. Sarah Addison Allen annyi mindent akart elmesélni, annyi szereplőre tértünk ki, hogy az már sok volt. Ráadásul szerintem egy-kettő nem is illett bele a regénybe, megtörte a varázst, miattuk nem lett koherens az egész. Ahhoz képest, hogy Kate és Eby lett volna a főszereplő, rengeteg Selmát kaptunk, akinek mondjuk tetszett a története, de akkor is furcsának hatott ide. S mivel ennyi mindenkire kitértünk, de a könyvecske alig volt 300 oldalas, a végére azt éreztem, hogy nem is zártunk le semmit. Vagyis igen, de az olyan hirtelennek hat az említett intervallum miatt.

Aztán hol volt ebből a mágia, kérem szépen? Az a - szerintem nevetséges - krokodilos történet lett volna a lényeg? Nekem ez már inkább szürreális volt, nem tudtam komolyan venni, ráadásul az elejétől kezdve ki lehetett találni, mi lesz a végén.

Hiányzott a mágia, a babona, az ételek, italok, táj, természet leírása. S ekkor mondtam azt, hogy ezt nem is SAA írta. Ha nem olvastam volna tőle, és nem szeretném, fele ennyire se tetszett volna a regény. Szerencsére egy-két helyen érezni lehetett az előző kötetekből megszokott stílust, de ez most valahogy mégsem jött össze. Kevés volt, szétszórt, gyengécske.

Azért haragszom rá, mert sokkal jobb is lehetett volna, hiszen megvolt benne a potenciál. Akkor miért lett csak ennyi? Pedig néha tényleg éreztem a Csokoládé-hatást, de hát a nyomába se ér. Bárcsak…

Sebaj, reméljük a Garden Spells angolul újraolvasva jobb lesz, bár most már ott tartok, hogy félek Allentől olvasni, és ha így folytatja, ki fog esni a kedvenc írónőim köréből. Pedig a The Girl Who Chased the Moon mennyire tetszett…
Van ilyen, az is lehet, hogy csak rosszkor olvastam.

3/5


2015. jún. 11.

TOP 10 Legjobb Intro

Intro, vagy opening credit, nem tudom, magyarul hogy nevezik a sorozatok kezdeténél feltűnő, zenés, színészeket/szereplőket bemutató kis összevágást.
Tök jó amúgy megfigyelni, hogy a 90-es években mennyire más volt egy-egy ilyen intro, mint ma. Régen akadt közel két perces is, az epizódokból kivágott klipekkel mutatták be a színészeket, mostanság viszont az időtartama lecsökkent kb. 5 másodpercre, és nem kapunk mást, csak a sorozat címét.
Azonban akadnak olyan intrók, amelyeket a mai napig nem tekerek át – vagy a stílusa, vagy a zenéje miatt, illetve azok, amelyek hiába rövidek, mégis imádnivalók.
Íme, a kedvenceim:

10. Orphan Black
Sci-fi, klónok, hangulatos zene és képek.

9. Moone Boy
Ír sorozat, megrajzolt intro, haláli zenével.

8. Modern Family
Rövid, de ötletes.

7. Hart of Dixie
Hangulatos, bájos, imádom!

6. Sherlock
Angol, zene, vágóképek.

5. Parenthood
Örök kedvenc, minden egyes epizódnál végignéztem. Régi képek (tényleg igaziak, a színészek adták a készítőknek) és mostani énük kontrasztja egy nagyszerű zene alatt. Nagy kár ezért a sorozatért.
https://www.youtube.com/watch?v=MbNJolQfsNE
4. Bűbájos boszorkák
Sosem tekertem át, mindig végignéztem, és a mai napig éneklem a zene szövegét az énekessel együtt. Az ötödik évad intrója a kedvencem.
3. Buffy
Amint megszólal, felállok és ugrálok. Tudom, tudom, kezeltetni kéne magam, de hát ilyen zene mellett hogy maradjon nyugton az ember?
2. Teen Wolf
A második szezontól lett ilyen kis szuper zenéje, és ötletes bemutatása a szereplőknek, hangulatnak és a stílusnak.
1. Outlander

Bárcsak annyira tetszene maga a sorozat, mint amennyire az intrója.