2015. márc. 29.

Hamarosan Könyvfesztivál

Idén már tudatosabban készülök erre az eseményre: gyűjtöttem rá, listát írtam arról, amiket talán beszerzek, kiírtam a dedikálásokat és nézegetem a megjelenéseket.

Úgy néz ki, idén több mollyal, bloggerrel sikerül majd találkoznom, mint tavaly. Ezért jók az ilyen események, mert legalább egy évben egyszer eltöltesz egy napot azokkal a kedves emberekkel, akikkel amúgy csak a virtuális világon kommunikáltok.
Tehát remélhetőleg összefutok majd Dórival, Melindával, Ryan Madisonnal és Gigivel. Nagyon várom már!

Egy dedikálást néztem csak ki magamnak, bár lehet, hogy aztán kettő lesz. Mindenestre az biztos, hogy a Calderont elviszem magammal, hogy az írónő ráírja a nevét, mert rettentően imádtam azt a könyvet! On Sai dedikálása egyébként 25-én, szombaton lesz 11 órától 12-ig.

A könyvvásárlás részével pedig mindig bajban vagyok, hiszen már több embernek is meséltem arról, hogy engem elátkoztak. Nem viccelek, szerintem tényleg ez lehet a háttérben. Eddig minden olyan könyv, amit teljes áron (vagyis na, 20% kedvezménnyel, de ez nekem ugyanaz) vásároltam, nem tetszett. Na, jó, kivétel az Édes élet, de az Sarah Addison Allen, és őt szeretjük.
Elsőnek ott volt a 2011-es Könyvhéten vásárolt Vizet az elefántnak, amit kifejezetten utáltam, majd később a Kvantumtolvaj és a Vérbe öltözött Anna. Aztán 2013-ban és ’14-ben csak a Könyvfesztiválon voltam, de itt sem jártam jobban. Mint mondtam, az Édes élet bejött, mert arra ráéreztem, viszont a később vásárolt Kisvárosi életek egyáltalán nem. Így azt hiszem, joggal félhetek. Ezért is (meg persze másért is) kell alaposan átgondolnom, mire költöm a pénzemet.

Végül ezt a listát állítottam össze (vagyis ezek közül választhatok):
Könyvfesztiválos megjelenés:
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma – Ezt már az amerikai megjelenéskor kiszúrtam magamnak, bár meg kell, mondjam, a fülszövege annyira nem fogott meg, és a Galambok őrizői után kicsit tartok is tőle. Pedig most elő lehet rendelni a kiadónál, ahol 30% kedvezményt adnak rá. Még gondolkodom rajta.

Már olvastam tőlük, ezért megbízom bennük:
Amanda Stevens: A birodalom – A sorozat első része inkább utólag tetszett nagyon, újra is olvasom hamarosan, és már nagyon régóta vágyom arra, hogy a második kötetet is a magaménak tudhassam. Igaz, ez drágább könyv, ezért csak jó akció keretében kívánom megvásárolni.
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel – Fú, de fáj a fogam erre a könyvre. Az egyetlen bajom, hogy nem tudom, a Cor Leonis kint lesz-e a fesztiválon, ugyanis tavaly nem voltak, és azóta is keresem a könyvet.
Ford Madox Ford: Soha többé… – Igazán illene már elolvasnom.
Richelle Mead: A végső áldozat – Ideje lenne befejeznem a sorozatot.
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál – Mivel imádtam az első részt, és az írónő amúgy is dedikál, szerintem ezt fogom elsőnek beszerezni.
W.Bruce Cameron: Egy kutya négy útja – Az előző kötetet is nagyon szerettem, és örülök, hogy a kiadó nem feledkezett meg az íróról. Bár a fekete háttér érdekes módon kifejezetten taszít, azért befektetnék erre a könyvecskére, mert biztosan aranyos.
Janet Evanovich: Négy lövés – Ezt a sorozatot is illő lenne már folytatni, aztán persze angolul, hiszen mi annak az esélye, hogy az édes-drága-ulpius kiadja a többi részt?
Joanne Harris: Csokoládécipő – A Csokoládé folytatása is már több éve tervben van, azonban valamiért mindig halogattam.

Akiktől nem olvastam, de adnék nekik egy esélyt:
Nicolas Barreau: A nő mosolya – Annyira tetszik a borítója, és tök jókat mondanak róla, valamint rám férne, hogy találjak magamnak egy újabb írót, aki hangulatosan tud írni.
Diana Gabaldon: Outlander – A sorozat óta nagyon szeretném, de ez is elég drága.
Kae Westa: A démon és a papnő – Ő is dedikál majd, ezért is hajlok arra, hogy megvegyem a könyvét.
Helen Simonson: Pettigrew őrnagy utolsó csatája – Ezt már akkor kiszúrtam, amikor gondolat sem volt a hazai megjelentetése. Nagyon örülök, hogy végül az egyik kedvenc kiadóm adta ki, és annyira szép; meglátjuk, ellen tudok-e neki állni.
Michel Faber: A felszín alatt – A film miatt fáj rá a fogam, és ha rátalálok, tuti beszerzem!
Gail Carriger: Lélektelen – Ezt is annyian dicsérték, nagyon kíváncsi vagyok már rá!
David Mitchell: Felhőatlasz vagy Szellemírók – Igazából tök mindegy, melyiket kaparintom meg, mind a kettő nagyon érdekel.
Ta-mia Sansa: A menekülés éve – Mióta halogatom ezt is… Elijesztett az emlegetett brutalitás, de azért szeretnék ezen túllendülni, és elolvasni.


Nos, ez a lista, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. Remélem, azért szép számmal akadnak majd 500-1000 forintos dobozok is, és 30-50%-os akciók. Tudom, álmodozzunk, de akkor már álmodjunk nagyot!

2015. márc. 23.

Olvasás közben…

Van két könyvem, amellyel megakadtam. Az egyik Alice Hoffmantól a Galambok őrizői, amelyet még Karácsonyra kaptam meg Ryan barátnémtól, és januárban kezdtem bele. El is jutottam a 97. oldalig, de aztán megálltam, és azóta nem olvastam. Pedig imádom Hoffmant, de úgy látszik, annyira megszoktam a modern, kisvárosi történeteit, hogy egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ezt tényleg ő írta. Pedig érződik a stílusán, szerintem jó a fordítás, igényes a kiadás is, szóval, tényleg gyönyörű a könyv, de a történet nem ragad magával. Az is a problémám persze, hogy nem vagyok oda a történelmi könyvekért. Ami az 1900-as évek előtt játszódik, az engem már hidegen hagy, bár azért akad egy-két kivétel (pl. az Outlander érdekel). Ráadásul erről a korról és a zsidó kultúráról még kevesebbet tudok. Megcsapott egy olyan érzés is, hogy ez egy túlírt regény, ami röhej, mert az írónő előző könyveit befejezve azért imádkoztam, hogy hosszabb kötetekkel árassza el a piacot. Aztán átjön valami szappanoperás báj is, és félek, mi vár még rám a következő 400 oldalban.
Furcsa, ez a legjobb szavam. Hoffmanes, de mégsem. Vagy folytatom, vagy félrerakom és majd pár év múlva újra belekezdek.

A másik könyv az Alapítvány Asimovtól. Emiatt bűntudatom is van, mert én voltam az, aki a könyvtáros nénivel előkerestette a sorozatot, és most olyan rossz lesz visszavinni – kiolvasatlanul. Szeretem Asimovot, érdekel is az Alapítvány, de a 70. oldalra elérve azt vettem észre, hogy a tudóst mindvégig összekevertem a polgármesterrel. Mondjuk pont rossz időszakomban kapott el a könyv, így lehet, ezt is újrakezdem – vagy legalábbis onnan, ahol ez a két szereplő belép –, vagy inkább visszaviszem a könyvárba, még nem tudom.


Viszont van egy harmadik könyv, amivel jól haladok, ez pedig a Szerencsecsillag Nicholas Sparkstól. Meglepetésemre még semmi sem zavar benne, bár érzem, hogy ez meg fog változni. Mindenesetre a Sparks-mániám még nem múlt el, de a lelkesedésem egy kicsit megcsappant. Már nem olvasom olyan nagy elánnal, nem bírok annyira elmélyedni a történetben.

2015. márc. 22.

Egy kezdő alkotásai

Sosem tudtam rajzolni, legalábbis ezt mondogattam magamnak. Nem tudom, kinek milyen rajzórái voltak a suliban, de nekem rendszerint olyan, hogy aki feltűnően tehetséges volt, azt imádták a tanárok, a többiekkel pedig aztán nem is foglalkoztak. Nem magyarázták el, hogyan rajzolj le egy kockát, egy hengert, hogy mi az a perspektíva, mik azok a technikák, amelyek ráébresztenek, hogy a rajzolás tulajdonképpen ugyanolyan, mint minden más. Mondjuk, mint az írás. Igenis meg kell tanulni az alapokat, elsajátítani pár fondorlatos technikát, aztán uccu neki.

Tavaly elkezdtem esti iskolába járni, ahol rajzot is tanítanak. A tanárnőm nagyon jó fej, tanít is rendesen, és az elmúlt fél év során olyanokat rajzoltam, hogy néha én sem hiszem el. Nem kell azért valami csodára várni, tudom, hogy kezdő vagyok, és rengeteget kellene még gyakorolnom, de azért büszkeséggel tölt el, ha egy-két rajzomra nézek, mert ahhoz képest, hogy egy pálcika embert se tudtam lerajzolni, és azt sem tudtam, mi az a tónusozás, eléggé ráéreztem ennek az egésznek a lényegére. A kedvencem a szén és a tus.


Gondoltam, megmutatom nektek ezt a pár alkotást, hogy lássátok: aki elviekben nem tud rajzolni, az igenis megtanulhat.








2015. márc. 21.

Óda az elkaszált sorozatokhoz

Parenthood
A 2010-ben indult sorozat a kedvenc család-sorozatommá vált, és se azelőtt, se azóta nem láttam még ilyen jó szériát a témában. Amikor valakinek ajánlottam, mindig azt mondtam, hogy ez a legeurópaibb család az amerikai tévében, hiszen sokszor maguk az amerikai nézők is kiakadtak azon, hogy ez a család mennyire együtt él, miközben számomra ez teljesen megszokott, sőt, normális, így kell lennie. Nagyszülők, négy gyerek, és a sok unoka.

A készítők szerencséje az volt, hogy tudták, a hatodik évad lesz az utolsó, így úgyis írták meg az epizódokat, hogy azok bizony megríkattak. Az évek alatt nem egy rész érte el nálam ezt a hatást, miközben azért olykor akadtak humorosabb jelenetek is.

Kiveséztek a hat évad alatt olyan témákat, mint az örökbefogadás, a rák, tinédzserek kezelése, munka-dolgok, politika, öregedés, fiatalabb férfi-idősebb nő, házasság-válás, na, meg persze a jól ismert Asperger-szindróma. Elég sok mindennel lehetett azonosulni, főleg a mikró-szálakat tekintve, egyes karakterek monológjait hallgatva. Nagyon sokszor vettem azt észre magamon, hogy teljesen megértem a problémáikat, és olykor egy-egy szál nagyon is betalált, mert az én családomban is ez zajlott.

Nagyon szomorú vagyok, amiért véget ért, de legalább kaptunk egy szép befejezést.
UI: Ez volt az a sorozat, amelynek az intróját sosem tekertem át, mindig végighallgattam.
May God Bless and Keep You Always
9/10

Utopia
Mindig is ódákat zengtem ennek az angol sorozatnak a képi, vizuális világáról, a zenéjéről és a „csattanójáról”, azonban a második évadot végignézve nem csodálom, hogy nem kapott folytatást. Ugyanis míg az első hat rész alatt szétizgultuk magunkat azon, hogy mi is ez az egész, addig a következő hat részt csak az előbb említett vizuális gyönyör mentette meg. A történet ugyanis állt egy helyben, pedig nem, de mégis olyan érzésem volt.

Mondjuk eleve nem sok jót ígérhetett saját magának a sorozat, hiszen Angliában a 2x01-es rész annyira kiverte a balhét, hogy még a Daily Mail is lehúzta a sárga földig. Az azért nem semmi.

A lényeg, hogy tudott volna merre folytatódni a sorozat, és a karakterek is érdekessé váltak (legalábbis Wilson Wilson), de az a „varázs”, ha mondhatjuk így, ami megvolt az első évadban, az a másodikban teljesen eltűnt. Tudtam, mi a nagy csavar, mi az elmélet lényege, mire megy ki a játék, és nem léptek akkorákat, hogy érdekeljen a folytatás.
Állítólag egyébként jön majd az amerikai változat. Ha jó lesz, én kitartok.
8/10

White Collar
Még a mai napig emlékszem arra, milyen jó volt az első rész! Aztán valahol a harmadik évad felénél elvesztettem az érdeklődésemet, szerintem a sorozat kicsit gagyi is lett, de azért mégis kitartottam, mert szerettem az elegáns stílusát, a hangulatát és persze Mozzie-t. Meg is érte mindez, hiszen az ötödik évad nagyon tetszett, és az alig hat részes hatodik évad is emlékeztetett arra, hogy miért is imádtam meg ezt a szériát.

A befejezés szerintem ügyes volt – mint a Parenthood esetében, itt is tudták a készítők, hogy ez lesz az utolsó évad –, megkaptunk mindent, amit kellett.
Az egyetlen, amivel nem vagyok kibékülve, az a Neal és Sara közti beharangozott nagy szerelem, amelyből aztán semmi sem lett.
7/10

Witches of East End
Ennél a sorozatnál szerintem az lehetett a baj, vagyis azért veszítethetett el annyi nézőt, mert míg az első évad bájos és romantikus volt, addig a második már sötét hangvételű, és nagyon szexi akart lenni.

Pedig mit ne mondjak, nagyon jól esett volna a Bűbájos boszorkák után egy másik kedves, romantikus, olykor már giccses sorozat, hiszen ebben a témában alig van bármi, és abból is elenyésző az értékelhető. Úgy látszik, ez a boszorkányos téma már nem annyira menő – vagy csak hozzám nem érnek el az ilyenfajta sorozatok?

A lényeg, hogy a második évad olykor nekem sem tetszett. Ez a szexiség, sötétség, szinte szürke árnyalatos hatás annyira nem állt jól az egyébként bűbájos kis sorozatnak, hogy annak meg is lett az eredménye. Pedig a történet nem is volt vészes, bár nekem nem igazán jött be Asgard, reménykedtem is, hogy mindezt hanyagoljuk.
Nagyon sajnálom ettől függetlenül, hogy vége, mert érezhető volt, hogy a készítők tudtak volna mit kezdeni az utolsó epizódban történtekkel.
7/10